Nincs kedvem posztot írni sem, kiestünk. Húsz napot töltöttünk Lengyelországban, négy mérkőzést játszottunk, két győzelem, két vereség. De a show megy tovább, gyalázzák egymást az angolok és az olaszok, nemsokára kezd a görög-német meccs, játékosaink pedig délután kicsekkoltak a hotelből, és már meg is érkeztek Prágába. Wroclawból a helyiek búcsúztatták a cseh válogatottat, a mieink spontán skandálással köszönték meg a vendéglátást: "Polska, Polska, bialo-czerwony." Ezért is érdemes. A felejthetetlen pillanatokat a hajtás után átélhetitek.

Ballagáskor lehet látni ennyi búcsúzó embert egy vidéki megyeközpont legjobb gimnáziumában, mert megy a gyerök pestre tanúnyi, mint most Wroclawban a csehek hotele előtt: nem vitás, csütörtökön több ezer lengyel szurkoló szurkolt csapatunknak. Pénteken, amikor a cseh küldöttség elhagyta Boroszlót, talán még a fiatal sunák sem mentek iskolába, látni akarták még egyszer élőben Baroš kapitányt és a többieket.

Szlovák ismerősünk mesélte: hasonló élményt élt át hokiban tíz évvel ezelőtt. Addig soha nem drukkolt hokiban a cseheknek, sőt inkább kárörvendő volt, amikor kiestek vagy kikaptak. Aztán 2002-ben (ekkor lett Szlovákia világbajnok) Prágába szólította a munkája. Amikor a csehek kiestek, minden cseh a szlovákoknak kezdett el szurkolni. Nem az a típusú szurkolás volt, hogy megnézem őket, ha nyernek, oké, ha kikapnak, nem történt semmi. Úgy szurkoltak, mint a sajátjaiknak. Sokkolta az élmény, mai napig emlegeti, idiótának érezte magát, és szégyenkezett, azóta mindig tud a cseheknek is szurkolni.

Valami hasonló történhetett most a cseheknél: kifütyülték az edzőt, a csatárt, elküldtek a picsába mindenkit, de a helyi wroclawi lengyelek helyettük szurkoltak, fütty helyett, aláírást kértek. Kishitűek voltunk, egymás torkának estünk, politizáltunk ott, ahol nem kellett volna, olyanok voltunk, mint a szlovákok és a magyarok.

Igaz, nálunk nincs egy teljesen hülye Balotelli, aki az edzéseken is pihen vagy a faszával játszik, de csatárunk sem fejel hat és fél centiről a hálóba. Inkább kihagyja, nem éri el, de nem alázza meg az ellenfelet. Jó, hogy le nem hasalt és úgy fejelt Rooney a hálóba. Világklasszisunk, Petr kapus idős nagyik között újságírókkal parolázik, és autogrammokat osztogat, a portugálok klasszisa pedig úgy ünnepel, hogy beszól a katalánoknak, a szánalmas szerencsétlenje. Nálunk is vannak okoskodó kritikusok és nacionalista politikusok, akik mindenhez értenek, rasszista szurkolók, furcsa egy világ, Közép-Európa.

Lehet, a nők többsége a bronzbarna, agyonzselézett olasz macsókért szurkol, az újpesti és a fradista külvárosi huligán vagy a debreceni Főpályaudvarral szemben lévő hentesnél, kolbászt ebédelő Loki-drukker pedig az angolokért él, mert ez a férfias, de mi, cseh drukkerek meccsek után, vagy amikor búcsúzni kell egy helyről, amit megkedveltünk, még utoljára kiülünk a teraszra egy kofolára, megcsavarunk egy spanglit.

Ha nem kéne hazaindulni, még egy portugál pinot noirra is rábontanánk.

Polsko děkujeme!

7 komment

Csehszlovák Kém jelentette: Budapesten az állami csatornán a Rosickýt, még mindig RoSickynak ejtik. Nem baj, 1996-ban jártunk a Hősök terén utoljára, akkor is így hallottuk a közszolgálatiban, ezek szerint a gyerekek még mindig azt hiszik, hogy császárok itt Közép-Európában, meg Monarchia nosztalgia, kisfaszom, majd Orbánt helyett mi is Orgánt (szerv) mondunk. Egyébként, tényleg mennyire gáz már, hogy az állami tévében nem tudjátok kiejteni helyesen külföldi sportolók nevét?

22 komment

Amikor ezt a posztot írom, meglehetősen elhúzott a sunaháborúban Ronaldo orosz topmodell barátnője. Valószínűleg az esti meccsen sem lesz ez másképp, portugál mezőnyfölény, okos cseh ellentámadásokkal fűszerezve. Hogyan telnek a cseh válogatott utolsó órái a negyeddöntő előtt? Vajon az oroszok elleni vereség csak a nagy terv része volt és most villantunk? Mit mondanak a főszereplők, a játékosok? És mit üzen, kinek szurkol Maradona? Lássuk.

Szólj hozzá!

Ez a baj a kocadrukkerrel. Jön, lát, rajong, aztán rajong másnap másért. Bár ezen az Eb-n sok csapat nincs, akiért lehetne. Visszatérünk hát, ma, ismét, a csehekhez. Mert ez a legkedvesebb csapat. És a szeretet csodákra képes.


Szólj hozzá!

Címkék: győzelem negyeddöntő cseh portugál mocskos joaok pintok sergiok

Sunaháború!

2012.06.21. 13:02 kukučka

Bent vannak a sörök a fridzsiderben, de a salsa szósz még nem készült el a tortillához, csak az esti meccsre gondolunk. Csütörtök este a zöld gyepen az ultramodern varsói stadionban eldől: a portugálok vagy a csehek parádézzák be magukat a 2012-es Eb elődöntőjébe. De addig se töltsük tétlenül az időt estig, szavazzunk, kinek van a legjobb nője a két csapat játékosai közül. A portugál popsi vagy a cseh csöcs lesz nyerő? Kérem a portugálbloggert, ha tud még versenyzőket indítani, küldje át!

9 komment

Övé minden idők legszebb gólja, amit Európa bajnokságon lőttek, amellyel Csehország, Portugáliát legyőzve, az elődöntőbe jutott. A gólnak köszönhetően, később a Benfica idegenlégiósaként három évet játszott Portugáliában. A cseh válogatott mezt ő húzta magára a legtöbb alkalommal, rekorder. Az angliai 1996-os Eb-n ezüstérmet szerzett csapatával. Karel Poborský. Nem akar tizenegyes rúgásokat, egy csúnya cseh gólra vár. Az interjút a cseh Népsport munkatársa készítette.

5 komment

Blohin mester agyfaszt kapott, Kassai kettőt hibázott, a végeredmény jó lett. Kassaié az Eb bíróhibája. Körbenéztünk, mit mondanak a drukkerek a twitteren, szerte Európában. 

141 komment

Nem kapott levegőt az utolsó másodpercekben, amikor Kadlec kifejelte a gólba tartó labdát - így élte át Václav Klaus köztársasági elnök a negyeddöntőért vívott mérkőzés végét. És ez még mind semmi: a prágai vár (itt lakik az elnök) valósággal felrobbant a mérkőzést követő elemzés alatt, majd a futball helyett a cseh televízió szerkesztőiről mondott véleményt. Jaromír Bosák, népszerű szakkommentáror nem hagyta magát, visszaszólt. Ha már foci, nem akart lemaradni a miniszterelnök sem: Petr Nečas sajátos módon állt ki Milan Baroš mellett.

1 komment

Bevégeztetett? A dicsőséges 1996-os angliai Eb-vel vont párhuzam, egyelőre tökéletesen alakul. Éppúgy, mint tizenhat évvel korábban, a negyeddöntőben a cseh labdarúgó válogatott Portugália legjobbjaival találkozik. A találkozót csütörtökön játszák, aki továbbjut megy Donyeckbe 27-én elődöntőzni.

2 komment

Annyi történt, ahol balhéztak, ott búcsúztak is. Így alakul: aki nem tud viselkedni, hazamegy. Ugyanakkor az írek csütörtökön megmutatták, hogyan lehet emelt fővel búcsúzni, szombaton a cseh játékosok, szurkolók köszönték meg a hazaiaknak a bíztatást.

10 komment

Megírtuk, bejött: a görögök oroszt aláztak, mi pedig polákot vertünk, fantázia, mint a Lolka és Bolka mesékben, minden játszik. Az A csoport első helyén végeztünk, a cseh futball válogatott, nyolc év után, újra negyeddöntőben! Leendő ellenfelünk a halál csoport második helyezettje, csütörtökön, Varsóban, a németeket akarjuk hazaküldeni! Bílek mester csapata eddig összesen négy millió eurót focizott össze, két győzelemért, két millió, a negyeddöntőért újabb két millió jár, nagyon fasza.

3 komment

 

A cseh válogatott fotósorozatára nincs magyarázat.

4 komment

Itt a kérdés, válaszoljatok. Plzeň vs. Dortmund. Ki a jobb: a Blaszczykowski-Piszczek kettős vagy Pilař-Limberský duó, a tavalyi cseh bajnok vagy a német bajnokság utóbbi két évének bajnoka? Ez az a páros, aminek a Bundesligában sincs ellenfele. Eljött a harc ideje a cseh oroszlán és a lengyel sas között, ami eldönti: ki éli túl a csoportküzdelmeket. És persze van egy ötletünk a lengyelek számára is, ha nem tudnák eldönteni, Szczesny vagy Tyton védjen: álljon a kapuba Lewandovski! Köszi.

8 komment

Vigyázva állt a szar a cseh játékosokban, amikor megtudták, hogy a csoport mindent eldöntő mérkőzésére az UEFA a skót Craig Thompson játékvezetőt küldi. Akik nem tudnák: a cseh és a skót csapat az Eb-selejtezők során fej-fej mellett küzdött a továbbjutásért. Hogy mégis miért vár roppant kínos kilencven perc a csehekre, azt a hajtás után megtudjátok!

4 komment

Címkék: dombi tibi blom petr cech rezek

Hazaárulók?

2012.06.15. 11:42 kukučka

 Folytatódik a cseh játékosok és szurkolók háborúja. Létezik egy magyar mítosz a jobboldalon, miszerint sehol máshol a világon nem szurkolnak, irigykednek, árulkodnak, stb. annyira saját nemzetük ellen, mint Magyarországon. Nekik szól ez a poszt.

2 komment

Nem első alkalommal hibázott hatalmasat, a sokak szerint, a világ legjobb kapusának tartott Petr Čech. Legutoljára a görögök elleni mérkőzés során egy egyszerű beadásból ajándékozott egy gólt az ellenfélenek, szerencsére többet nem kaptunk. Másnap a kapus is elismerte: komikus hiba volt. Mi történt a Mr. Tökéletesnek is becézett játékosunkkal?

2 komment

Így kommentálta a egykori csehszlovák futballisten, Antonín Panenka a cseh hírtévé igen csinos riporterének kérdését, halljuk-e egymást. Az átemelős tizenegyes atyját szakértő véleménye, tudós elemzése miatt kereste fel a csatorna, hát most ennyi sikerült. Oszt jónapot, a vonal szétkapcsolt.

1 komment

Bár Achilles-ina továbbra is fáj, az orvosi vizsgálat után 75% az esélye, hogy Rosicky játszani fog a lengyelek elleni, mindent eldöntő csoportmeccsen.

Szólj hozzá!

Címkék: sérülés rosicky cseh lengyel

Láttam egy görög gólt, mégis nyertünk. Tovább élnek reményeink, hogy csapatunk a negyeddöntőbe jusson. Kedden, a számunkra sorsdöntő meccs előtt megírtuk: akár még az első hely is összejöhet, este leikszeltek a polákok az orosz medvével, tessék. Van három pontunk, és óriási esélyekkel várjuk lengyel szomszédainkat, jussunk tovább. És az öröm pillanataiban még Petr Čech kapitális bakija sem érdekel, Dzsudzsák szivatása óta leesett a fejéről a varázscsákó, eh. 

A poszt végén matekozunk, porcelán Panenkázunk, illetve értékel: Zdeňek Ščasný, a Debrecen volt trénere.

Szólj hozzá!

Címkék: dzsudzsák rosicky cech kolár pilar jiracek bílek mester tomás hübschmann zdenek scasny porcelán panenka

Ústi nad Labemből származik a Fantomas maszkos arc, aki nem más, mint Vasil Simkovič helyi vállalkozó. Rendszeresen látogatja barátaival a világ nagy sporteseményeit, legutóbb a cseh válogatottat kísérte el a svédországi hoki világbajnokságra. Nem kérdés, hogy Wroclawban is megnézik Bílek mester fiait.

5 komment

Fel lehetünk háborodva a válogatottra, mint Semjén Zsolt a fogamzásgátló tablettára, de egy biztos: van lehetőségünk a továbbjutásra, sőt: a csoportelsőségre is!  Ugyanakkor meg kell barátkoznunk a gondolattal: ha kedden nem leszünk eredményesek, nem szerzünk pontot, akkor elvesztettünk minden reményt a továbbjutásra. A túlélésért játszunk második wroclawi meccsünkön. 

3 komment

cesko_rusko_futbal_euro_2012_v.jpg 

Izland, Málta és az oroszok. Ismerősen hangzik? Egy magyar futballszurkoló évtizedek óta óvatosabban, tisztelettudóan várja már e futballnagyhatalmak elleni válogatott mérkőzést, legyen az barátságos, vagy tétmeccs. Lassan nekünk is meg kell tanulni, a cseh válogatott számára sincsenek már könnyű ellenfelek, az utóbbi években sorra megtaláltak minket is a magyarok mumusai. A pospisil összegyűjtötte tizenegy legfájdalmasabb meccsünk, amelyből hat meccsen jelenlegi trénerünk ült a kispadon.

2 komment

Több száz rajongó fogadta viharos tapssal, a két méteres dobos gyerek - aki valahonnan meglehetősen ismerős volt - szerényen fogadta a közönség üdvrivalgását. Nemrég Prágában lépett fel a helyi Rock Café klubban, vasárnap a lengyelországi Wroclawban adott koncertet Eddie Stoilow és új dobosuk: Petr Čech!

2 komment

Tényleg ilyen rosszak vagyunk, vagy csak malacuk volt? Örökké eldöntetlen marad a kérdés, a jegyző annyit könyvel, 4-1, és senki sem gondol majd a pillanatokra, amikor majdnem egyenlített a válogatott. A jövőbe kell nézni, több értelemben is: Hogy nyerünk a macedónok ellen? Ha nem egyértelmű: robottechnológiával.


Nyilván nem én vagyok az első ember, aki karjából kinövő térképeket, és szemhéján megjelenő üzeneteket vizionál, de Pistorius óta a konzervatív sportszeretők sem dughatják a fejüket a homokba. A cseh válogatottnak radikális javulásra van szüksége, hogy még legyen esélye továbbmenni a csoportból; már csak találni kell gyorsan egy kísérletező kedvű orvost.

 

1 komment

Címkék: taktika robotok cseh görög

Józsi, a kurva anyád! - szólalt meg 1978-ban, Moldova Beszélő Disznója, harmincnégy évvel később, bizony van már Ukrajnának is természetfeletti képességekkel rendelkező állata. Az ukrán disznó könyörtelenül megmondta a pénteki meccs előtt, melyik csapat fog örülni az orosz-cseh mérkőzés lefújásának pillanatában. Ő Foontik, a szegény ember jövendőmondó polipja.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása