Ez a baj a kocadrukkerrel. Jön, lát, rajong, aztán rajong másnap másért. Bár ezen az Eb-n sok csapat nincs, akiért lehetne. Visszatérünk hát, ma, ismét, a csehekhez. Mert ez a legkedvesebb csapat. És a szeretet csodákra képes.
Talán a második meccs után éreztem, hogy tovább fogunk jutni. Mi, igen, így gusztustalan fellengzős többesszámban. Ültem a Gozsdu Manónál, vagy mi az isten az a Rózsaszín palota-árkád duó. Egy barátommal beszélgettem, és mivel későn érkeztünk a görögök elleni meccsre, egy félidőn keresztül nem csak azt hittem, hogy 0-0 van, de még azt is, hogy a görögök les gólja ért, és egy gólos vezetéssel mennek a félidőre. A félidőt jelző sípszóval egy időben mentem épp toalettre, akkor láttam meg, mi az állás.
Én is megdöbbentem, hogy milyen boldog vagyok. Mert szorítani valakinek mindig jó, csak ha teszi azt az ember évtizedekig egy csapatnak, amelynek a legújabb generációja gyomorforgató, ellenszenves, akkor nem könnyű utána újra azonosulni. De azért akkor ekkora filozófiai mélységekben még nem jártam, nagyon finom szendvics mellett boldogan néztem végig a második félidőt, és úgy gondoltam, akár holnap a Holdra szállhatnék, nincs ami megállítson. De, hogy, legalábbis a lengyelek ellen meglesz a továbbjutás.
És aztán csodák csodája volt, caps lock-kal kifejezhetetlen hevülettel ordítottam Szily Lacinak, hogy megvan a továbbjutás, hát ilyen nincs, hát ilyen nincs. És, nem csak a továbbjutás, de a csoportelsőség is. Utána néztem a B-csoportra, rögtön konstatáltam is, hogy ez azért nagy luxust nem jelent. Szopóágra kerültünk.
Persze a portugálok amilyen rosszul, latinosan, szétszórva játszottak a németek és a dánok ellen, egy hűvös, Sziléziai-Morva hadnak meglehet az esélye, gondolkodtam magamban, egy órával azelőtt, hogy leiskolázták, az amúgy rossz, hollandokat. Nehéz tehát objektíven megítélni, hányadán is. Az biztos, hogy 11 a 11 ellen állunk, és nem fel, de inkább védekezőleg.
Most abba, itt, ne menjünk bele, hogy a portugálok miféle majmok, dobálják magukat keresztbe-kasul, és leginkább csak szólóznak, szaladgálnak inkább fókuszáljunk arra, mi mit tehetünk ez ellen. Elég meglepően egyszerű a megoldás: tényleg szabálytalankodni kell. Nem lesz akkor balhé színészkedésből, vita, hogy az a rohadt majom feldobta magát, vagy miért nem fociznak inkább buziskodás helyett, jogos lesz a sárga, kemény lesz a meccs, és megvédjük a portugálok becsületét. Egy rosszmájú szurkoló sem mutogathat majd Cristiano Ronaldora, hogy miért a hajával foglalkozott, vagy hogy miért reklamálnak már megint ezek az álfutballisták. Az erkölcsi győzelem így mindenképp a miénk lesz, tehát annyira rosszul már nem jövünk ki a dologból.
Hogy az eredmény tekintetében is győzedelmeskedjünk, sem kell sok. Szolid, bohóckodástól mentes védekezés, kemény emberfogás, és céltudatos támadójáték. Hiba nem fog beleférni, de én hiszem, hogy ez a csapat képes lehet a győzelemre.
Szerény, aranyos kis brigád ez, pár meglepően jó játékossal, és két nemzetközi sztárral, akik azért lélektanilag fontos szerepet játszanak a menetelésben. Nézegettem a németeket, az ukránokat, a dánokat, és mindegyik csapat vagy szürkébb, vagy önteltebb, vagy reménytelenebb volt ennél a cseh csapatnál. Hiába feledkeztem meg néha róluk, ahogy haladt az Eb, és egymást érték a csoportok, itt az ideje mérleget vonni. Nincs náluk szimpatikusabb, és a "kiscsapat" minden pozitív jelentéstartalmával felvértezhetik magukat. Ma sem győzelemre kell készülni, csak reménykedni az alázatos maximumban. Elég kell, hogy legyen.
Utolsó kommentek