Amikor Talapa János hetyke pinabajszába belekapott 1986 forró őszén a kellemes, késő nyári szél, a kőkemény hátvéd élete első NB1-es meccsét játszotta, ugyanebben az évben élhette át utoljára, a magyar válogatott szurkolója, azokat az izgalmakat, amelyeknél bekapcsolódunk be a cseh válogatott 2012-es, lengyel-ukrán EB felkészülésébe. Ismeretlen területe ez már a magyar focinak, Európába már vagy negyven éve nem tartozik a magyar csapat. Magyar sportújságíró például ezért nem teheti fel Dzsudzsákéknak azt a kérdést, szerinte a Mahacskalával 2011-ben megismert ausztriai Bad Waltersdorf felkészülési sportcentrum szolgálja jobban a válogatott felkészülését, vagy az, ahol a Koeman érában pihengettek (volna) rá egy nagy nemzetközi megmérettetésekre.

Nincs ilyen kérdés, és arról sincs össznépi izgalom Magyarországon, nem találgatja minden lehetséges fórumon a szurkoló, hogy akkor csak a barátságos meccseket fogja kihagyni Rudolf Gergely vagy esetleg veszélybe került az Európa bajnoki szereplése is. Magyar futballista, sportújságíró és szurkoló, jobb híján, csapatot választ magának, mivel ezek a négyévenkénti Európa-Bajnokságok visszaadnak valamit abból a multikulturális világból, ahol különböző nyelvek, szokások, tradíciók egymás mellett léteznek, amely kapcsán Magyarország mintha szopóágon lenne.

Lényeg, hogy minden bejutott csapatnak van már hivatalos jelszava is, és bár hétfőn szily mindent leírt, miért szurkolunk a cseh csapatnak, ezúttal megmutatjuk, hogy az EB-re készülődő csapatok nemrég nyilvánosságra hozott jelszavai közül, természetesen, miért a cseheké a legjobb. No, az íreké még egészen rendben van. De a németeké és a hollandoké borzalmas, a horvátoké egy nettó SS-light jelszó, de az is lehet, csak a III. Ker. TVE jelszavát plagizálták, az olaszoknál pedig a bölcs, konzervatív Törpapa fogja kékre festeni Európát?

Csehország: Ti szurkoltok, mi győzünk!

Horvátország: Büszkeségünk az erősségünk

Dánia: Vikingek, félelem nélkül

Anglia: Egy cél, két ország, három oroszlán

Franciaország: Új történet, új álom, közös cél

Németország: Mérkőzésről mérkőzésre a nagy célig

Görögország: Született harcosok

Olaszország: Kékre festjük Európát

Hollandia: Tizenegy oroszlán. Millió rajongó. Együtt erősek vagyunk.

Lengyelország: Együtt a lehetetlen is valóra válhat

Portugália: Egyszerre dobban tíz millió szív

Írország: Lábbal beszéljetek, szívvel játszatok

Oroszország: Lélekkel játssz, és a végsőkig harcolj

Spanyolország: Egyszerre létezünk és álmodunk! Éljen Spanyolország!

Svédország: Legyünk ott. Élvezzük! Nyerjük meg!

Ukrajna: Ukránok, itt a mi időnk!

A szombati cseh-szlovák hokimeccsen megtréfáltak déli szomszédaink, nem számítottunk rá, hogy a szlovákok elvernek. Le a kalappal fiatal testvéreink előtt, nem sokszor tudtak csatáraink kapujuk elé kerülni azon a meccsen. Mindenesetre sokáig nem szomorkodtunk, mert az örömittas szlovák drukkereket a csarnokban lassan felváltotta a Bajnok Ligájára érkező, többségében bajor népviseletbe öltözött németországi vendégsereglet, akik a Bayern München sikerét akarták kiszurkolni a cseh sörök mellett. Rendes cseh ember 1938 óta nem szurkol a németeknek, főleg ha a londoni ellenfél kapujában is egy cseh véd. Szerencsére, a végén is minden jól alakult, Petr Cech aranyérmet nyert a Chelsea-vel. Lobogtak a cseh zászlók, a bőrgatyások elkullogtak.

Volt időnk szót váltani a labdarúgó válogatottat illetően. Rosický kiesése a drukkerek szerint nagyjából ötven százalékkal csökkentené a cseh válogatott Európa-bajnoki esélyeit. Pótlására pedig csaknem egyöntetűen a fiatal és sokan csak a legnagyobb jelenlegi cseh tehetségnek kikiáltott Daridát javasolták. Bílek mester alaposan felkavarta az állóvizet, amikor a tavalyi szezonban kíválóan teljesítő, idén bajnoki címet és 15 gólt szerző liberecei csatár, a 35 éves, Jiří Štajner helyett az idei szezonban a Bajnokok Ligájában vitézkedő, 2006-ban az év fiatal tehetségének megválasztott, pilzeni Kolář játékának adott előnyt a válogatottban, sokan az öreg harcost látták volna még egy utolsó nagy nemzetközi seregszemlén nemzeti színekben pályára lépni. Bílek nem szarozott, és Kolář mellett azonnal behívta a keretbe, a könnyebb sérüléssel bajlódó Rosický helyett/mellett a szintén pilzeni Daridát is. A Mester nemcsak a taktikát gyakorolja ezzel, hanem a szurkolókat is megpróbálja meggyőzni döntésének helyességéről, meglátjuk.

A válogatott kapitányáért aggódó szurkolókat szeretnénk újra megnyugtatni: Rosa (ez a kíváló Arsenal játékos beceneve, nem összekeverendő a volt fradista Dénessel) minden bizonnyal ott lesz az Európa Bajnokságon, de erősen valószínűsíthető, hogy az Izrael és a Magyarország elleni barátságos meccseket kihagyja. A cseh válogatott a napokban Bad Waltersdorfban készül fel, ahová Tomáš is elutazik, de amíg a többiek a szokásos felkészülési programot abszolválják a cseh válogatott agya csupán azokat a fáradalmakat piheni ki, amelyeket még Wenger mester pakolt lábába a klubedzéseken.

Az esélyeket illetően a csehek szemernyi kétséget nem hagynak afelől, hogy a magyarok elleni meccs sima ügy lesz - átlagosan 5:0-át tippeltek - mert a magyar foci híre elég rosszul cseng Csehországban is. Ha ehhez a drukkerek hozzáadják a Nemzeti Együttműködés Rendszerének bravúros térségbeli és európai politikáját, nem beszélve arról, hogy gyakorlatilag minden cseh ismeri a magánnyugdíj-pénztárak tönkreverését is, összességében egy vicces szélsőjobb, dél-amerikai katonai junta hihetetlen figurái és egy közép-afrikai állam gazdasági kilátástalanságának a keveréke adja ki a mai Magyarország csehországi képét. Jöhettünk mi a fantasztikus Szalaival, vagy a zseniális Bogdánnal, amikor egyébként meglehetősen euroszkeptikus cseh asztaltársaságunkat csak az érdekelte, hogyan lehetséges, hogy ilyen szarul áll a forint és miért akarunk kilépni az EU-ból?

Az egyszerű cseh szurker persze ugyanúgy képes bosszankodni is, mint a magyar, nemcsak akkor, ha felmegy a sör ára, de ha nem a köztévé adja a válogatott meccseket. Nem kicsit irigykedve hallgatták a Nemzeti Együttműködés Rendszerének országából érkező magyarokat, ahol már nemcsak a Forma-1 tért vissza a közszolgálati csatornára. Az még kérdés, hogy a magyar válogatott meccseket melyik csatorna fogja közvetíteni, de Csehországban sokan puffognak, hogy megint a fizetős csatornán adják a válogatott meccset, cudar világ ez.

Az izraeliek válogatott, csakúgy mint a magyarok, az újabb világbajnoki selejtezőre készülnek fel, ezúttal Ausztriában. Következő posztomban a rendkívül aktív és baráti cseh-izraeli kapcsolatokat mutatom be röviden.

A Csehország-Izrael mérkőzést május 26-án, a (cseh-szlovák) Sport 1 fogja közvetíteni 20 órától.

Kommentátor: Milan Štěrba.

Szólj hozzá!

Címkék: chelsea bayern münchen darida dzsudzsák rudolf rosicky szalai erwin koeman cech bogdán kolár törpapa petr talapa stajner bílek

A bejegyzés trackback címe:

https://pospisil.blog.hu/api/trackback/id/tr204530835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.