Láttam egy görög gólt, mégis nyertünk. Tovább élnek reményeink, hogy csapatunk a negyeddöntőbe jusson. Kedden, a számunkra sorsdöntő meccs előtt megírtuk: akár még az első hely is összejöhet, este leikszeltek a polákok az orosz medvével, tessék. Van három pontunk, és óriási esélyekkel várjuk lengyel szomszédainkat, jussunk tovább. És az öröm pillanataiban még Petr Čech kapitális bakija sem érdekel, Dzsudzsák szivatása óta leesett a fejéről a varázscsákó, eh. 

A poszt végén matekozunk, porcelán Panenkázunk, illetve értékel: Zdeňek Ščasný, a Debrecen volt trénere.

Csalóka fénykép, nem mi kerültünk a végén a fasz rossz oldalára

Fantasztikus kezdés második meccsünkön: a második percben Jiráček aka Varga Miklós (képünkön, háttal), három perccel később Pilař talált a görögök hálójába. Az Európa bajnokságok történetében senki nem jutott még ilyen gyorsan két gólos vezetéshez. Hallod-e, spanyolblogger? Az agyon alázott, szídott és előzetesen a szurkolók által már leváltott Bílek mester az oroszok elleni csapathoz képest mindössze két helyen változtatott az összeállításon és még azt is észrevettünk, hogy Petr Jiráček szokatlanul előretolva játszott a jobb szárnyon, Rezek helyett. És bejött a mester sakklépése!

Tomáš Hübschmann FAN-TASZ-TI-KUS passzal kínálta meg a csehek Varga Miklósát és a wolsburgi középpályás, hasonlóan, mint Montenegró ellen - de kurva nagy gól volt - az Eb póselejtező odavágóján, higadtan lőtt a kapus mellett a hálóba, 1:0, ide.

A harmadik percben! Beszálltam a liftbe és megnyomtam a földszint gombot.

A magabiztosan támadó görögök nyakába három perccel később újabb hideg zuhany zúdult, de szeretem ezt a sportot, vajon erre ki számított? Rosickýtól indult ezúttal is a támadás, kipasszolta jobbszélre Gebre Selassiehez, aki bevitte a labdát szinte a gólvonal magasságáig, majd egy okos bepassz és a görög védők gyűrűjében összezuhanó Václav Pilař térdéről máris újra a hálóban pörög a labda, 2:0, ilyen nincs.

És mindez a hatodik percben! Békésen sétáltam törzskocsmám felé, kiskutya ugatott hangosan a bejárat előtt, mi történhetett?

Jegyezzük fel, hogy Pilař már a második gólját lőtte a turnén, vajon hol áll meg? A parádés kezdés szárnyakat adott játékosainknak, a görögök majdnem teljesen padlót fogtak. Ekkor léptem be a kocsmába, és nem hittem a szememnek, mindenki nevetett. Nem sok kellett a K.O.-hoz sem Pilař és Rosický próbálta távoli lövésekkel kapujukat veszélyeztetni, nem sok hiányzott. Az első komoly görög helyzetre a 41. percig kellett várni, rögtön góllal zárták az akciót, igaz, les miatt nem adták végül meg a találatot, a kocsma tévéjében úgy látszott, tévesen.

Villámrajtunknak köszönhetően, két gólos előnnyel tértünk pihenőre. Sajnos, van egy rossz hírünk is: a szünetben Rosický, kisebb sérülés miatt, az öltözőben maradt, helyére Daniel Kolář lépett. A túloldalon is történtek változások, ezt majd a görögblogger leírja. Itt kell megjegyeznem, a kolléga meccs előtti beharangozójához innen is gratulálunk, de talán túlságosan is elaltatták figyelmét a Černa Hora sörök, a knédlis cuccok és a cseh puncik. Ejnye, no. Annyit érdemes még a cseréhez hozzáfűznünk, hogy a frissen beállt görög játékos kulcsszerepet játszott a görög szépítő találatban, amihez kellett az Isteni Petr fatális hibája is.

Nyitott tenyérrel labdát fogni, Petr, ezt mondják a Chelseanél is? Nézni is rossz volt, főleg, hogy gólt kaptunk, lélektanilag magunkra húztunk volna bármilyen ellenfelet, Szerencsére a görög esélyek már ott elhaltak, hogy láttuk a játékosok arcán, ez ma nem fog sikerülni.

Rendkívül értékes, három pontot kasszíroztunk!

Matekozzunk!

Csehország bejut a negyeddöntőbe, ha...

...legyőzzük Lengyelországot.

...ha döntetlent játszunk a lengyelekkel, és a görögök nem verik meg az oroszokat

Amennyiben kikapunk a lengyelektől, nincs esély továbblépni függetlenül a másik meccs eredményétől.

A vereség ellenére egyébként a görögöknek sem kell csüggedni, sorsuk saját kezükben van - mint a többi csapatnak is a csoportban - továbbjuthatnak, csak az oroszokat kell megverni...

Zdeňek Ščasný a Panathinaikos és a Loki volt edzője így értékelt a meccs után: "Arra gondoltam, ezen a meccsen egy gól dönt majd, és az is a második félidőben esik. Ez a kezdés sokkolt. Úgy is mondhatnám, hogy a mérkőzés első pillanatától kezdve jelentősen érződött a görög védelemből, a lengyelek elleni meccsen eltiltott két védő - Avraam Papadopulos a Sokratis Papastathopulos - hiánya. A görögök semmit nem játszottak az első félidőben, és ahogy telt az idő mi is egyre jobban hozzájuk igazodtunk, sajnos, de az első félidő a miénk volt. Aztán a görögök sajnos középen egyre többször játszottak át minket, muszáj lett volna jobban aktivizálni a csapatot. Ehelyett kifejezetten rosszul játszottunk, gyáván, céltalanul tartottuk a labdát. A gól egyértelműen kommunikációs hiba volt. Čech nem értette meg magát Sivokkal, buta, felesleges gólt kaptunk. Ekkor már Rosický nem volt a pályán, így hangsúlyozom: számunkra alapvető, hogy Rosický játszik vagy sem. Nélküle egyszerűen gyengék vagyunk. Ha a lengyelek ellen nem jön rendbe, nagyon nehéz helyzetbe kerülünk.

A porcelán Panenka újabb sérülése

A lengyelek ellen nagy szükségünk lenne játékára, de a görög meccs félidejében, Achilles-sarkára panaszkodott az Arsenal játékosa. Szeretett volna tovább játszani, de az orvosi stáb eltiltotta. A tévéfelvételek alapján Rosa nem túl optimista arccal nyilatkozott: Egy hirtelen, gyors mozdulatot csináltam, akkor történt a baj, utána, gyakorlatilag az első félidőt már csak egy lábbal játszottam végig.

Bílek mester röviden véleményezte legjobb játékosának sérülését: Meglátjuk holnap (szerda). Egy Achilles sérülés mindig nagyon fájdalmas. Mindenképpen szeretném ha rendbejönne, kulcsjátékosunkról van szó.

Szólj hozzá!

Címkék: dzsudzsák rosicky cech kolár pilar jiracek bílek mester tomás hübschmann zdenek scasny porcelán panenka

A bejegyzés trackback címe:

https://pospisil.blog.hu/api/trackback/id/tr694584646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.