Bílek takarodj!

2012.06.02. 14:02 kukučka

Hokiban a szlovákok, most meg fociban a magyarok intéztek el minket. Szépen végigjátszottuk a begyakorolt kombinációkat, de a végére hiányzott egy váratlan húzás, egy ügyes passz, amivel meglephettük volna az ellenfelet. A magyarok viszont alaposan megleptek, Dzsudzsák és Gyurcsó góljai visszahozták szurkolóinkat a földre. Ezek után már csak a csodában bízhatunk, hogy ne három vereséggel zárjuk az Eb-t. Bílek mester távozása a cseh foci ünnepe lesz!

Érthetően nem vagyunk boldogok a magyarok utáni meccs után, akik 33 év óta nem nyertek ellenünk. A magyarok valósággal leforráztak minket, hallottunk olyan elkeseredett hangokat, hogy 2012 júniusa a cseh futball vége is egyben. Szuper kapusunk két lövésből két gólt kapott, igaz nemrég írta alá újabb négy évet Angliában. Mindenki az első gólon akadt ki, de azért megkérdeznénk az Isteni Petrtől, mi a jóistent csinált a második gólnál? A magyarok ki tudja honnan passzoltak, lett volna ideje helyezkedni a védelemmel együtt. Vajon miért játszottunk csak egyetlen csatárral? Barosnak egyetlen igazán jó lehetősége sem volt. Bílek mesternek egy egész ciklus állt rendelkezésére, hogy megtalálja Rosický utódját/helyettesét, de nem is igazán kereste/találta meg.

Az, hogy most az utolsó pillanatban Kolářt futtatja és próbálja Rosa helyén játszatni már csak egy hatalmas hülyeség, ráadásul a magyarok ellen Kolář nem sokat mutatott, úgyhogy megint nem marad más hátra, mint imádkozni, hogy az Örök Sérült Rosický valahogy kitartson az EB idején és ne érjen minket még nagyobb szégyen. A titkos reményünk, Dáridó öt perc után eltűnt a mezőnyben. Pilař kifulladt, nem voltak lövéseink. Jiráček volt az egyeten játékos a mai válogatottban, aki megütötte a nemzetközi mércét. Nehéz bármit is jósolni az EB-re, elméletileg minden megtörténhet, de a CZE-HUN 1:2 és az ITA-RUS 0:3 után különösebben reménykedni talán már csak alibizmus.

Okos Dzsudzsák

Bezzeg a magyarok! Kétszer lőttek kapura, és a Chelsea kapus kétszer nyúlt a hálójába. Különösen az első gól akasztotta ki játékosainkat, de ismerjük el, senki nem keresett bűnbakot, elismerték, hogy Dzsudzsák nagyon átvert minket.

Sivok: Az ilyen helyzetekben valakinek oda kell állni a labda elé, nem így tettük, ez egy nagyon durva hiba volt, főleg úgy, hogy erre korábban az edzőnk már felhívta a figyelmet. Az Eb-n egy ilyen bekapott gól még jobban fájna. Persze emlékszem, hogy még a Spartában Gluščevič rúgott hasonló gólt a Skopje ellen a BL selejtezőkön. Az ilyen gólok egy játékos ügyességét mutatják meg.

Pilař: Az első gól gyakorlatilag összetört minket és utána sokáig rosszul játszottunk. Hála a jó istennek, hogy ez most történt, és nem az EB-n.

Limberský: Éppen Plašil mellé állok, amikor látom, hogy a labda már jön a fejünk felett. Ez egy akkora gyerekhiba volt, hogy többet nem történhet meg. Valakinek oda kellett volna a labda elé állni, de igazából nem érdekel, hogy pontosan kinek, mivel ez a csapat hibája volt.

Petr Čech: Hát a gól után nem gratuláltam Dzsudzsáknak.. Korábban kaptam már Hasonló gólt az arsenalos Henrytől, akkor nagyon ideges voltam, mivel a bíró azt mondta csapattársaimnak, hogy majd sípol, ha elvégezhetik a szabadrúgást, aztán hagyta, hogy anélkül végezzék el és még a gólt is megadta. A magyarok ellen nem ez történt. A mi hibánk volt, mivel senki nem állt a labda elé. Dzsudzsák ügyesen csinálta amikor kihasználta a szabályok adta lehetőségeket és megpróbálta rárugni, én sajnos meg elaludtam. Ilyen apróságok az Eb-t is eldönthetik, tehát ez mindenképpen nagy tanulság, hogy legközelebb ne tudják már megcsinálni.

Magyarok? Fiatal, nyerő csapat

Beszéltünk olyan szurkolótársunkkal, akik még mindig Nedvědet, Poborskýt, Kollert, Šmicert látja a pályán, szerintük egy magyarok elleni vereség mindent elmond a cseh csapat gyengeségéről. Talán kicsit meglepő, de a többségnek bejött a magyar csapat. Dicsérték az ellenfelet az utóbbi időkben elért eredményeik miatt, hogy nincsenek a csapatban úgynevezett sztárok, mégis jó összerakták őket és tejesen rendben volt játékuk is. A pénteki meccsen a magyarok a bolondot csináltak belőlünk. Erőtlen támadásainkat ügyesen levédekezték, teljesen feleslegesen tartottuk a labdát 80%-ban, és türelmesen várták, hogy valamelyik játékosunk hibázik.

Önkritikusan elismerjük: úgy néz ki, hogy mázlink volt a csoportbeosztásnál a selejtezők során, míg a magyarok visszatérnek a világelitbe. Dicsérte az ellenfelet a Chelsea kapusa is. Petr Čech mondta: A magyarok nagyon fiatal csapattal érkeztek, és meglepően jó eredményeket értek el az elmúlt időszakban. Lehetett rajtuk látni, hogy nemcsak játszogatni jöttek, hanem nyerni. Csapatunkat játékra kényszerítették. Mindenképp előnyös volt, hogy az EB előtt egy ilyen meccset tudtunk játszani, az ellenfél semmit nem adott ingyen, minden labdáért meg kellett küzdeni, ez a legjobb felkészülés.

Csehország - Magyarország 1:2

Gólok: 23. Kadlec büntetőből - 8. Dzsudzsák,. 88. Gyurcsó. Játékvezetők: Probert - Burt, Collin (Anglia). Sárgalapok: Pilař - Korcsmár, Vancszák. Nézők: 17 102. Félidő: 1:1.

Csehország: Čech - Gebre Selassie, Sivok (46. Hubník), Kadlec, Limberský - Jiráček (79. Lafata), Plašil (79. Hübschman) - Rezek (72. Rajtoral), Kolář (61. Darida), Pilař - Baroš (61. Pekhart). Edző: Bílek.

Magyarország: Bogdán - Vanczák (83. Halmosi), Korcsmár, Juhász (39. Mészáros), Laczkó - Pintér, Varga - Koltai (67. Gyurcsó), Szakaly, Dzsudzsák - Szalai. Edző: Egervári.

18 komment

Címkék: chelsea baros arsenal darida henry koller dzsudzsák rosicky nedved smicer cech poborsky kolár pilar skopje gyurcsó sivok jiracek limbersky gluscevic

A bejegyzés trackback címe:

https://pospisil.blog.hu/api/trackback/id/tr234561206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VajkThor 2012.06.02. 23:30:53

Nekem egy kérdésem lenne. Te cseh vagy?

bigthereal 2012.06.03. 00:08:28

@VajkThor: :)

a szlovák az a cseh, aki tud magyarul:)

de nekem is feltűnt, főleg, hogy T/1-ben írogat...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.06.03. 08:01:27

Én nem láttam magunkat olyan jónak, ahogy a csehek mondják. Nekem egy elképesztően erőtlen csapatnak tűnünk. De a pályán belülről biztos másként látszik.

radnaughty 2012.06.03. 08:11:41

tény, hogy jók voltunk, meg szerencsénk is volt, ja és a csehek meg gyengék, erőtlenek voltak. ezzel a teljesítménnyel kár kiutazniuk is...

amúgy a "hasonló" és az "arsenalos" az kisbetű, az "EB"-ről meg el kéne dönteni, hogy EB, vagy Eb...

becike4 2012.06.03. 09:27:34

Két értékelhető megmozdulás és más semmi.Elképzelés nélkül előre vagdosott labdák,pánikszerű bekkelés.Egervári nagyszerű ritmusváltást látott.Hol?Mikor?A selejtezőn újra eljön az igazság pillanata.

ágica1 2012.06.03. 10:41:37

szeretem ezt a magyar hurráoptimizmust!
Most majd vébét nyerünk és a Viktor Akadémia "B" csapata lesz a válogatott.

ágica1 2012.06.03. 10:42:57

Ja, és Nyalomváry a Köztársasági (?) Elnök!

toto2000 2012.06.03. 11:16:49

A Chelsea,hogy ejtette ki a Barcelonát,hogy nyerte meg a Bl-t?Okos védekezéssel,pontos támadójátékkal!!!Nem kell eszetlenül rohamozni!!!Vegyétek már észre,hogy egyre jobban fejlődik a Magyar válogatott!!A Cseh válogatottnak ettől függetlenül sikeres EB szereplést kívánok!!!

csorsza 2012.06.03. 12:32:42

1. A szokásos önáltató rizsa, h jó úton jár a csapat, meg egyes csapatrészek biztató jeleket mutatnak, a fiatal játékosoknak nemzetközi rutint kell szerezni, stb., stb., stb... Bulllshit, lehet erre alapozva tovább futtatni az üzletet.
2. Ezen a meccsen, ezzel a játékkal, meg lehetett verni az EB-résztvevő cseheket. Ez mindent elmond a csehekről is...
3. Mindazonáltal, győztünk, ezt tapsoljuk meg. A csehek meg aggódjanak az EB-miatt, van rá okuk...
4. Szimpatikus, sportszerű nyilatkozatokat adtak a cseh játékosok.

genghini 2012.06.03. 13:38:23

Bár úgy lenne minden(vagy legalább felerészben) a magyar csapattal kapcsolatban, ahogy a csehek látják..! Mindenesetre hízelgő és megköszönnivaló!

De! Egyáltalán nem viszonzásul, max. "bwin-gyilkos"-ként állítom, hogy csehek továbbjutnak a csoportból,(nem olyan rosszak, mint a posztban íródik) sőt, akár mégtovább...Majd térjünk vissza erre a csoportkör után nyugodtan!
Mert pl. egy "tournament" lényege: hol borul a papírforma? A cseheknél fog...

toto2000 2012.06.03. 13:58:07

Egyébként az előkészületi meccsekből túl sok következtetést nem szabad levonni!Hollandia-Törökország:1-3!! Szerintetek,akkor a Hollandokat most,már le kell írni?? 1982-ben Olaszország úgy lett világbajnok,hogy még a csoportkörből is csak szerencsével jutott tovább!!Három döntetlenre futotta és csak jobb gólkülönbséggel előzte meg Kamerunt! Ráadásul tétmeccsen mindig más a játékosok hozzá állása,mint egy felkészülési meccsen!!

we 2012.06.03. 14:31:15

Akkor ez már a 6:3 ?

toto2000 2012.06.03. 15:00:19

Pontosítom Portugália-Törökország 1-3, a Hollandok a Bulgároktól kaptak ki 1-0-ra,majd 6-0-ra verték az Északíreket!Nagy különbség nincs!!A 6-3 egy mérföldkő a futball történelemben!!Hajrá Magyarok!!Hajrá Csehek mutassátok meg a sok pesszimistának!!

bigthereal 2012.06.03. 16:50:28

@kukučka: elfelejtettél válaszolni, te cseh vagy?

tomfree 2012.06.04. 14:13:57

Kinn voltunk pénteken, nagyon korrektek voltak a cseh szurkolók, a meccs végén gyakorlatilag a cseh tömegben jöttünk ki a stadionból magyar zászlóval, de senki nem szólt be nekünk. Kellemes, kulturált emberek ezek, na. És a sörük...:-)
süti beállítások módosítása